2019-07-16 napi bejegyzések

Nyári tábor a Balatonnál

A tavalyi év EFOP 3.3.5-17 pályázat keretében megvalósult Duna kanyari egyhetes bentlakásos tábor után, az idei évben a pályázat megvalósítása a Balaton felvidéken folytatódott. 50 gyermek táborozott június 24-29 között a Balaton partján. Azokból a tanulókból állt össze a csoport, akik egész éves teljesítményükkel kiérdemelték ezt a jutalmat.

A tábor első napján rögtön egy igazán különleges élményben volt része a gyerekeknek, hiszen a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren tettünk egy látogatást. Utunk során eljutottunk a repülőtér olyan területeire, ami nemcsak az utasok, de még a reptéri dolgozók jelentős része elől is elzárt. Ezen a napon Székesfehérváron a pazar környezetű Bányató Vendéglőben ebédeltünk. Délután végre megpillantottuk a Balatont és hosszabb időt töltöttünk el a badacsonyi kikötőben.

bala02

bala03

bala04

A második napon a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontban látványos mozifilmet tekintettünk meg a levenduláról, interaktív kiállítás keretén belül ismerkedtünk meg a Tihanyi-félsziget múltjáról és jelenéről valamint vulkánokkal és hévforrásokkal. Ezen kívül 3 kézműves foglalkozáson szappangolyót, hűtő mágnest és levendula párnát készítettünk. A ViktóriaINN-ben elfogyasztott fenséges ebéd után úti célunk a 964 éves Tihanyi Bencés Apátság volt. Természetesen megcsodáltuk a csodálatos kilátást is. Késő délután a fürdőzésé volt a főszerep.

bala07

bala05

bala06

A harmadik nap délelőttjén a Tapolcai-tavasbarlangban csónakáztunk. Délben Sümegen egy középkori lakomán maszatoltuk össze kezünket és arcunkat. Megújult erővel másztuk meg a várhoz vezető meredek ösvényt. A Sümegi várban rengeteg látnivaló és játék várta a kikapcsolódásra vágyó melegtől kitikkadt társaságot. A nap csúcspontja a földalatti Történelmi Rendezvénycsarnokban bemutatott Történelmi Lovasjáték volt.

bala08

bala09

bala10

A negyedik nap a Herendi Porcelánmanufaktúrában jártunk. De nemcsak a Látogatóközpontban ámultunk és bámultunk, hanem saját kezünkkel elefántot és rózsát is készítettünk. Ezután a kávézóban eredeti herendi porcelánból kávézhattunk és teázhattunk. Délután az Iharkúton felhagyott külszíni bauxitbányában túráztunk. Este ismét a fürdőzésé volt a főszerep.

bala11

bala12

bala13

bala14

Az utolsó előtti nap kora reggeli fürdőzéssel kezdődött. Reggelit követően ismét egy látványos állomásunk következett Keszthelyen. A lenyűgöző Festetics-kastély és hozzá tartozó múzeumok mindenkit lenyűgöztek. A nap második felében megmásztuk a Badacsonyt. Ezen a napon került sor az éjszakai fürdőzésre is.

bala015

bala01

bala016

bala017

Utolsó napra Budapesten, Magyarország legpatinásabb épülete, az Országház meglátogatása és a hazaút maradt.

bala018

bala019

A táborozók életre szóló élményekkel gazdagon tértek haza. Kõszönet a szervező és kísérő pedagógusok, Nagy Dezsőné Andrea néni, Zsírosné Böbe néni, Milotai Jóska bácsi, Zsíros Jóska bácsi munkájáért!

A bejegyzés megosztása: